Lakás Biztosítás Kalkulátor
Utasbiztosításkalkulátor.hu

Utasbiztosítás kalkulátor

Utasbiztosításhoz nem kell más, csak egy bankkártya, és öt perc.

Utasbiztosítás kalkulátor számos biztosító díját kínálja, melyek szolgáltatásait könnyedén összehasonlíthatja, hogy a legmegfelelőbb biztosítást köthesse meg.

Amennyiben nincs otthon nyomtatója, vagy csak nem kíván papírokat az utazásához vinni, megadhatja mobilszámát, melyet kizárólag ebből a célból használunk fel, és SMS-ben elküldjük a szükséges adatokat. Az utasbiztosítás kötvényét pedig eredeti formában, bárhol a világon kinyomtathatja a saját mappájából, ha szüksége van rá.

Lakás Díjszámítás

Az Európai Egészségbiztosítási Kártya nem elegendő!

Az Európai Egészségbiztosítási Kártya sajnos elősegítette azt a tendenciát, miszerint a magyar turisták még kevésbé kötnek utasbiztosítást utazásaik alkalmával, holott az Európai Egészségbiztosítási Kártya közel nem nyújtja ugyanazokat a szolgáltatásokat, és erre a legtöbb turista csak akkor jön rá, amikor már megtörtént a baj.

A legfontosabb különbségek az EEK és a biztosítás között, az EEK-val kizárólag olyan szolgáltatóhoz lehet fordulni, akik szerződésben vannak, olykor azonban sokkal sürgősebb megkapni az orvosi ellátást, mint hogy időnk lenne megkeresni a megfelelő szolgáltatót.

A másik nagy különbség az önrész kérdése, melynek visszatérítésére nem lehet számítani EEK esetén. Az utasbiztosítás kalkulátor segítségével megkaphatjuk a válaszokat, hogy a biztosítás mekkora összegig fedezi a költségeket.

Egy esetleges baleset, vagy bármilyen apró, de szükséges orvosi vizsgálat esetén is jelentős összeg lehet, mely erősen megnövelheti a nyaralás költségeit, mindezt feleslegesen.

Az utasbiztosítás kalkulátor használatával pár perc alatt világossá válhat, hogy egy-két ezer forint értéket képvisel az utasbiztosítás, mely összeg eltörpül a nyaralás teljes költségei mellett, azonban ad egy biztonságot, mely garantálja a nyugodt nyaralást.


Búvárbiztosítás körkép

2012-05-10 15:16:00

Lassan mindenki el kell döntse hova utazik nyáron, milyen kellemes, vagy épp veszélyes elfoglaltsággal tölti a megérdemelt szabadságot. Azok, akik a búvárkodásnak hódolnak, ne feledjék, búvárbiztosítás nélkül nem szabad elindulni, mert ez a sport, ami igaán sok veszélyt rejthet magában.

tovább a Búvárbiztosítás körkép hírre



Aegon búvárbiztosítás

2012-04-18 14:40:00

Az Aegon búvárbiztosítás egy olyan speciális utasbiztosítás, aminek a szezonja most kezdődik csak igazán. Az Aegon búvárbiztosítás a búvárkodni készülők széles igényeit igyekszik lefedni.

tovább a Aegon búvárbiztosítás hírre



Akár egy egész évre is köthetünk utasbiztosítást

2012-03-30 14:23:00

Legyen szó nyaralásról, üzleti útról vagy bármilyen eseményről utasbiztosítás nélkül elhagyni az országot igen nagy kockázat és egyben felelőtlenség is. A felmérések szerint ezek ellenére is csak az utazók egyharmada köt utasbiztosítás szerződést, utasbiztosítás kalkulátoron keresztül, ha elhagyja az országot.

tovább a Akár egy egész évre is köthetünk utasbiztosítást hírre



Utasbiztosítás kalkulátor: plusz egy biztosító a piacon

2012-03-08 16:00:00

Néhány hete új utasbiztosítást forgalmazó biztosító lépett a magyar piacra, CIG Pannónia Biztosító néven. A biztosító új, innovatív utasbiztosításaival teljesen meglepte a magyar piacot. Minden utasbiztosítási termékük online utasbiztosítás kalkulátorral is megköthető, akár az indulás napján is.

tovább a Utasbiztosítás kalkulátor: plusz egy biztosító a piacon hírre



Akciós síbiztosítás az Allianznál

2012-02-14 15:19:00

Az Allianz biztosító most rendkívül kedvező díjú síbiztosítással kedveskedik ügyfeleinek. Napi, akár 260 Ft-tól is lehet síbiztosításhoz jutni. Amihez egy olyan egyedinek számító ajándék hóbiztosítást is nyújtanak, aminek jelenleg nincs párja.

tovább a Akciós síbiztosítás az Allianznál hírre



Ügyeljünk a biztonságra a sípályán: síbiztosítás

2012-02-07 11:03:00

A folyamatos havazás remek síelési lehetőséget teremtett egész Európában, de a jeges utak és a sípályán előforduló balesetek miatt nem árt utasbiztosítással fedezni magunkat.

tovább a Ügyeljünk a biztonságra a sípályán: síbiztosítás hírre



Az EUB fejlesztette a síbiztosítását

2012-01-15 19:38:00

Mivel január első felében lehulott hómennyiség megteremtette a feltételeit a síelésnek, megindultak a síturisták az Alpokba, zömében utasbiztosítással, de vannak, akik csak EEK-val készültek.

tovább a Az EUB fejlesztette a síbiztosítását hírre



A hétvégi síelésekhez is szükség van a síbiztosításra

2012-01-13 00:06:00

A pár napos síutakra ugyan úgy szükség lenne az utasbiztosítás kalkulátor segítségével megfelelő biztosítást kötni, mintha hetekre utaznánk el.

tovább a A hétvégi síelésekhez is szükség van a síbiztosításra hírre



Egyre népszerűbb az utasbiztosítás kalkulátor

2012-01-07 08:19:00

A turisták körében a számtalan előnyt kínáló online felületek népszerűsége egyre növekszik, hiszen olcsóbb, gyorsabb és kényelmesebb így szerződni, mint offline.

tovább a Egyre népszerűbb az utasbiztosítás kalkulátor hírre



A síbiztosításon nem éri meg gondolkodni

2012-01-05 14:01:00

Lassan beindul a 2012-es szezon, már mindenki megszervezte az útját. Az utasbiztosításról sem feledkezett meg? A napi párszáz forintért köthető síbiztosítás komoly kockázatokat fedez.

tovább a A síbiztosításon nem éri meg gondolkodni hírre



Valid XHTML 1.0 Transitional